A NŐ

Egész kicsi lány korom óta csodáltam a NŐT. A nőiséget. Azt a titkot, amelyet minden nő ismer, de amelyikről egyikük sem beszél. Hogy miért? Mert ez elmondhatatlan, leirhatatlan, a puszta nőiség, aminek ezer arca van. Az a csillogás a nő szemében, ami ellenállhatatlanná teszi. Az a csillogás, ami titokzatosságba boritja, ami sejteni engedi, hogy Ő varázslatos, erős és tudatában van erejének.

Mindig is arra vágytam, hogy felnőjek és NŐ lehessek. Nagybetűs NŐ, igazi nő. Merthogy nem minden felnőtt nőnemű lény igazán NŐ, bár igy szokták mondani. Nőnek lenni azt jelenti, hogy tudatában vagy a nőiességednek és a női erődnek. Addig mig ez meg nem történik, csak lányok vagyunk. Vagy feleségek vagy anyák vagy amilyen szerepet veszünk magunkra, de nem nők. Nőnek lenni nem egy szerep, ez a lényegünk!

Valahol, az utam során, a bennem élő nő elveszett és én maradtam egy nőnemű lény. Továbbra is csodáltam a nőket és vágytam arra, hogy egy legyek közülük, de egy adott pillanatban már elhittem, hogy ez sosem fog megtörténni. Elhittem, hogy bennem nincs nőiesség. Sok időbe telt, mig rájöttem, hogy a nő ott él bennem és én voltam az aki a szárnyait szegtem., én zártam be egy kalitkába, valahol a lelkem legmélyén. De mégis, bár később mint szerettem volna, sikerült őt felfedeznem és sikerült elindulnom ezen az úton, amely a nőiességem legmélyére vezet. Szép út ez, ami sok felfedezést hoz magával, sok kalandot, de ugyanakkor hozza a fájdalmat és a könnyeket is. Mindent összevetve, mégis megéri. Ha ez nem, akkor mi?

Monica Pop